|
A jobb- és baloldali politikai szembenállás az emberi világ egyik leghatalmasabb feszültsége, melynek valódi mibenléte ennek ellenére a XX. század végén alig ismert. E tudatlanság is e két oldal közötti harc eszköze, s mielőtt definiálnánk, hogy mit is jelent a jobb- vagy a baloldal, előrebocsáthatjuk, hogy a tudatlanságból csakis a baloldal húzhat hasznot. Ebből következik, hogy e kérdést a valódi jobboldalnak tisztáznia kell és megvetéssel elutasítania minden olyan tévtanítást, amely e két fogalmat lényegtelennek vagy meghaladottnak hirdeti. Hogy az ellentét lényegét megragadhassuk, vizsgáljuk meg azokat az indítékokat, melyek a politikai orientáció mögött állandóan és lényeget meghatározóan hatnak. Ugyanúgy, mint a földi élet minden más területén, a politikában is indítékul szolgálhat két alapvetően különböző tényező: a földi és a szellemi. Annak ellenére, hogy -mint később látni fogjuk- e két tényező közül a szellemi valódi, míg a földi irracionális és látszat indíték, átmenetileg használhatjuk ezt a megközelítést, annál is inkább, mert az utóbbi időben egyre inkább e földi, földhöz-kötött, materiális indíték dominál. Ahhoz, hogy felismerhessük a politika valódi és ideális motiváló tényezőit, rövid vázlatban meg kell vizsgálnunk az aktuális helyzetet eme indítékok terén. Nem kell különösebben részletezni, hogy azok az irányzatok, melyek magukat büszkén nevezik baloldalinak, körülbelül kimerülnek annyiban, hogy kizárólag vagy elsősorban gazdasági érdekeket vesznek figyelembe, abból a téves eszméből kiindulva, hogy a politika és az állam célja a gazdaság. Ezt a tökéletes tévedést természetesen a gazdaságot kézbentartó kisebbség minden áron fenn akarja tartani, s ebben az az elterjedt tompa tudatlanság segíti, mely nem képes a politikában és az államban a gazdaságinál magasabb értékeket megpillantani. A jobboldali eszmék szempontjából azonban azok az irányzatok veszélyesebbek, melyek lényegüket tekintve baloldaliak, de mintegy a baloldallal szembefordulva helyezkednek el. Ezt a tendenciát, ha nem akarjuk szimplán baloldalinak nevezni, az árnyaltabb rátekintés végett ellen-baloldalinak (1) nevezhetjük. Az ellenbaloldaliságra jellemző, hogy a lényegi baloldalisága mellett jobboldali elemeket kever magába, melyek megtéveszthetik a tájékozatlan vagy felületes megfigyelőt. Ilymódon a jobboldali eszme egyre inkább megfertőződik és veszít eredeti tisztaságából, ami valódi győzelem a baloldal számára. Így alakulhatott ki az a képtelen helyzet, hogy mára általánossá vált az a tudatlan vélekedés, miszerint a jobboldalt az különbözteti meg igazán a baloldaltól, hogy nacionális, nacionalista.(2) (A ma respektíve Magyarországon megjelenő "jobboldalinak" nevezett pártok lényegileg még ezt a szintet sem képesek megragadni, s mindössze az a kifogásuk a baloldallal szemben, hogy internacionális. Valójában még ellen-baloldalinak sem nevezhetők: tökéletesen baloldaliak.) Azok a kísérletek, melyek a szimpla nacionalizmus felülmúlására irányulnak, gyakran kifulladnak valamilyen "hagyományoskodó", vagy sovén attitűdben, s ezzel két veszélyes eltévelyedést valósítanak meg. A "hagyományoskodás", az egyik eltévelyedési lehetőség, egyáltalán nem Tradicionalitás, vagy archaicitás felé vezető, sokkal inkább szentimentalizmus, nosztalgiázás a múlt esetlegességeiről és körülményeiről. Az indíték néha egyszerűen a modern technikától való viszolygás, ami a kérdés tökéletes elvétése: a modernitással nem a modern technika, mint jelenség a fő probléma, sokkal inkább az, hogy az ember látóteréből kikerül minden szellemi és metafizikai vonatkoztatási pont. Egyébként a modern technikától való puszta viszolygás és a régi idők eszközeihez, módszereihez, stb. való puszta vonzódás pontosan azt leplezi le, hogy ugyan olyan modern emberrel állunk szemben, mint aki a technikát bálványozza: a technikán kívül nem lát semmit a régi időkből sem. A "hagyományoskodás" kardinális hibája mindig az, hogy a múltban megjelenő valamilyen esetlegességet tesz meg lényeginek, valamit, ami az idő vagy magasabb princípium alá vetett, anélkül, hogy e magasabb princípiumot -mely az esetlegességnek értelmet adott- megragadná. Ezért korszerűtlenséget valósít meg és nem valódi konzervativizmust, vagy a múlt pusztán mint halott forma jelenik meg, melynek valódi tartalma elveszett: babona és anakronizmus Tradicionalitás helyett. A sovinizmus ezzel szemben valamilyen irracionális oknál fogva, a faji esetlegességeket emeli ki, olyan módon, hogy minden más faji esetlegességben ellenséget lát. Bár a közhangulat jelenleg olyan (legalábbis Nyugat és Közép-Európa területén), hogy nominálisan a sovinizmust elutasítja, lényegi szempontból azonban csak egy aspektusát utasítja el: a támadó magatartást. Ez a támadó magatartás azonban szinte logikus folyománya annak a korlátoltságnak, melyben a sovinizmus ellenzői általában éppúgy szenvednek, mint a soviniszták. E korlátoltság lényege szintén az esetlegességek kizárólagossá válásában van: egy népcsoport aktuális sajátosságai, szokásai kerülnek a legmagasabb pontra. Fontos látni, hogy ezek az esetlegességek (pl. népművészet, szokások, nyelv, kultúra és civilizáció stb.) ténylegesen nagyon lényegesek, de lényegességük nem önmagukból következik, hanem onnan, ahonnan maguk is erednek, vagyis magasabb, szellemi-metafizikai síkról. A probléma abban áll, hogy a modern ember elveszítve azt, ami szellemi, alulról, a pusztán materiálisból szemléli e faji-nemzeti jelenségeket, és tudatlanságában azt képzeli, hogy e fölött nincs semmi. Amit itt megpillant, az azonban a legnagyobb jóindulattal kultúrának nevezhető csupán. A sovinizmus egyetlen kultúra kizárólagosságát hirdeti. Az anti-sovinizmus azonban minden kultúra vagyis "A kultúra" kizárólagosságát. A nemzetiségi kérdés végül is ezért okoz problémát a modern embernek. Amíg egy szellemi elit irányítása alatt álltak a birodalmak, a "nemzetiségi" probléma fel sem vetődhetett, hiszen a hatalom birtokosai mintegy felülről szemlélhették a kérdést, azaz a hatalomgyakorlat eleve magasabb szinten mozgott; a baloldali eszmék hatására azonban a hatalomgyakorlat az alsóbb kasztok kezébe -s így többek között a nacionalitásnak is alávetett helyzetbe- került. Amíg fennálltak szellemi értelemben vett kasztok, amíg létezett hierarchia az eredeti értelmében, addig az uralmat gyakorlók, a felső kasztok nem pusztán nemzeti jelleggel rendelkeztek, sőt két különböző nemzetiségű azonos fensőbb-kasztbeli (pl. a középkori lovagok) közelebb volt egymáshoz, mint két különböző kasztba, de azonos nemzetbe tartozó. Ez a kapcsolat egyáltalán nem hasonlított a mai baloldal inter-nacionalizmusára, sokkal inkább egyfajta -a jobboldaliság lényegéhez tartozó- transz-nacionalista kapcsolat volt, mely nem az azonos nemzettagságon (nacionalizmus), és végképp nem a puszta minőség nélküli ember-mivolton (internacionalizmus), hanem egy ennél lényegesebb és minőségi tényezőn alapult: a szellemi-hierarchikus nívón. (A transz-nacionalizmus elvének utolsó kísérlete politikai síkon a szent-szövetség volt, melyet Klemens Lothar Wenzel Fürst von Metternich-Winneburg nevéhez jogosan lehet kapcsolni, a tiszta jobboldaliság megvalósításának egyik legkiválóbb újkori példájához. A nemzetiségi kérdést egyébként a XX. században is többen megoldották, pl. Szálasi Ferenc a kon-nacionális eszméjével, mely a nemzetek sajátságait szintén felülről, a nemzetfeletti tényezőket mintegy alátámasztó módon képes egymás mellé rendelni. Amit ellenben ma Európában bizonyos erők meg akarnak valósítani az Európa-unióval kapcsolatban, az sokkal inkább kon-sovinizmusnak nevezhető. A lényeg itt az, hogy ami kevésbé lényeges (gazdaság, technikai alkalmazások), abban legyen egység (hiszen igazából ezt tekintik lényegesnek), ami lényegesebb (kultúra), annak sokféleségét pedig "védeni és tolerálni" kell (hiszen ez szerintük valójában lényegtelen pl. a gazdaság szempontjából). Ami viszont tényleges egységet hozhatna létre Európában, az viszont fel sem merül.)(3) Magyarországon a két tendencia, tehát a sovinizmus és a hagyományoskodás különös ötvözete is megjelent, mely mind a kettőnél veszélyesebb tendenciákat rejt magában, hiszen a hagyományoskodásnak megpróbálnak szellemi területeket arrogálni, és e magasabb területekre betörve, azokat lealacsonyítva alkalmazni a sovinizmust. Itt egyszerre két végzetes tévedés van: Először is a népművészet, mint az alsó kasztok körében lecsapódott felülről jövő influenciák vetülete sohasem lesz alkalmas arra, hogy a fölsőt belőle restaurálni lehessen, respektíve a magyar népművészetből nem lehet restaurálni a magyar "ősvallást", hiszen minden valóban metafizikai tradició felülről meghatározott és nem alulról. (Ha észrevennék modern tudatlanságukat, világossá válna előttük is, mennyire megalázzák ezzel pontosan a magyarságot.) Másrészt gyakran hangoztatják, hogy a feltételezett magyar ősvallás, sőt az ősvallás töredékeinek kulturális lecsapódása - a magyar népművészet - is magasabbrendű, mint pl. a buddhizmus. Félretéve ennek abszolút irracionális voltát, egyfajta spirituális sovinizmust figyelhetünk itt meg: habár ahogyan a buddhizmus a metafizikai tradicionalitás része, úgy valószínűleg a feltételezett magyar ősvallás gyökereként is a metafizikai tradicionalitás szolgált, mégis szerintük e tény eltörpül amellett, hogy a feltételezett magyar ősvallás: magyar, hiszen mi más indokolhatná a két tradició ilyen rangsorolását, főként akkor, hogyha az egyikről alig tudhatunk valamit. Azaz a metafizikai eredetnél is magasabbrendűvé válik a nacionalitás, ami pedig valójában a metafizikalitáshoz képest sokadrangú kérdés. E fordított hierarchia, mely ezekben a nézetekben érvényesül, leleplezi álszellemi sőt szellem-ellenes mivoltukat. (4)
A különböző irányzatoknak megfelelően a teljes politikai palettát megvizsgálhatnánk, nem csak a mai Magyarországét, hanem a teljes XX. századét a világon mindenütt, és a nagyon ritka kivételektől eltekintve (5) megállapítható, hogy a politikai tendenciák mindig valamilyen mértékben ugyanabban a hibában szenvednek: azaz hiányzik a szellemi orientáció, és az alacsonyabbrendű tölti be a magasabbrendű szerepét. A tiszta jobboldaliság gyökerénél a szellemi-metafizikai pozíciót találhatjuk, amely felé a megnyilvánuló szerveződések orientálódnak: minden más ebből következik. Nem szolgáltat elégséges indítékot sem a gazdaság, sem a fajiság ahhoz, hogy az uralom céllá váljon; ennek figyelmen kívül hagyásából származik a modern világ öszszes degenerált és illegitim hatalmi konstrukciója. A legitim és valódi uralmi akarat indítéka metapolitikai és metafizikai eredetű. E kiinduló pontból lehet levezetni mindent, ami a jobboldalisághoz kapcsolható. Azok a konzekvenciák határozzák meg a jobboldaliság mibenlétét, ideológiáját, céljait, eszközeit, melyek ebből a kiindulópontból származnak. E konzekvenciák nyilvánulnak meg a világ felé, s ezek alapján lehet egy szervezet jobboldaliságát megítélni. Olyan mértékben lehet jobboldalinak nevezni egy szervezetet, amilyen mértékben magáévá teszi e konzekvenciákat, s annyira baloldali, amennyire ezeknek ellentmond. Ezeket a konzekvenciákat a jobboldaliság kritériumainak is nevezhetjük, melyet László András többször kifejtett cikkeiben. (6) Legfontosabb kritérium a Tradicionalitás, eredeti és tiszta értelmében, tehát metafizikai-tradicionalitás, (7) melynek a létben való megjelenése a szellemi-orientáltság megnyilatkozásával azonos. Ennek hiánya a modernitás, amely önmagában tökéletesen életképtelen, de ameddig látszat-életét fenntartja (fenntartják), csak és kizárólag baloldali tendenciákat képes önmagából létrehozni. A Tradicionalitás végül is minden továbbit implikál: az imperium és a monarchia igenlését, a feudalizmust és konzervativizmust, a nacionalizmusok megkülönböztetését; a religiozitást, confessionalitást és a szolipszizmust; vagy akár az evolúció tagadását, a humanizmus és "felvilágosodás" kritizálását és elveinek elvetését, a topocentrikus-geocentrikus-heliocentrikus világmodellek egyforma -de nem egyenlően értékelt- elfogadását stb. A jobboldaliságnak tehát fokozatai vannak, s ezek között kitüntetett szerepet kap Julius Evola szavával: az ultrajobboldaliság, mely a fentebbi elveknek megfelelő tiszta és konzekvens jobboldaliságot képviseli. Pontosan ez különbözteti meg minden más jobboldaliságtól: a feltétlen szellemi orientáció mellett a fenntartott metapolitikai pozíció, melyből folyamatosan és tökéletesen képes meghatározni aktivitását. Az az akcionalitás, amit az ultrajobboldal képviselői által kifejt, eredetét és célját tekintve rokon a tradició világában is megnyilvánult archaikus akcionalitással; abból a szellemi akaratból -valóban szabad akaratból- nyeri indítékait, mellyel a szellemi orientációjú ember magát és ezzel együtt a világot transzformálja, abba a metafizikai abszolútumba, mely számára végső célként és eredetként jelenik meg. E szellemi akarat az adekvát indíték az uralom megragadására és megtartására, s ez volt az ami ténylegesen működött a tradicionális uralkodók és uralkodóházak esetében, csakúgy, mint a valódi arisztokráciában és lovagságban, vagy a fensőbb (árja) kasztokban. Minden út, mellyel a modern ember hatalomhoz jutott: illegitim, és emellett nem fontos az a körülmény, hogy a bitorlást egy ember (diktatúra) vagy több ember (demokrácia) hajtja végre. A valódi uralkodó szellemi pozíciója miatt uralkodó, s csak másodlagosan a földi hatalma miatt, éppen ezért minden más próbálkozás látszat- és ál-hatalomhoz vezet. A szellemi ember -azaz árja (8) típus -, szellemi pozíciójából következően választhat: feladatául tűzheti ki a politikai harcot, de elfoglalhat apolitikus álláspontot is, ahol nem a politikától való viszolygás fogja jellemezni, hanem határozott politikai állásfoglalás - a politikához szorosan kapcsolódó körben azonban nem megnyilvánulva. E lehetőségek közül az utóbbinak őszinte megvalósítása alig lehetséges. E lehetőségek mérlegelése azonban egy másik tanulmány feladata. Mészáros
Dávid
vissza
a honlapra
Lábjegyzetek:
1) László András kifejezése
|