A metidealizmus kifejezést dr. László Andrástól kölcsönözzük, abból a célból, hogy az  ultrajobb legkiválóbbjai – egy élite élite-je, egy élite csúcsa – számára az ultrajobboldaliság korábban megadott alapelveinek „miértjeire” is rávilágítsunk (1).  Egészen káprázatos széleskörűséggel és többrétegűséggel kell e „csúcsnak” tisztában lennie az ultrajobboldaliság alapelvei mély okaival, ezek értelmével, metodikájával.

Bármily furcsa is, az ultrajobb legaktívabb, „legszélsőségesebb” idealizmusába nem származik és nem származhat át semmiféle naivitás, vagyis olyasvalami, ami az idalizmusokban lévő alsóbbrendű elemnek, az idolonnak lenne alá vetve(2).  Máshonnan közelítve meg a kérdést, ezenkívül az is elmondható, hogy az idealizmuson túli tényező dominanciája következtében, itt egyszersmind a lehető legtökéletesebben meghatározott eszményekről is szó van – jelen esetben a politikai idealizmus tekintetében.
Jelen célunk tehát, hogy az említett Szerző által a „Sacrum Imperium” folyóirat I. számában megadott ultrajobboldali kritériumokat (az ultrajobboldaliság kritériumait) mintegy belülről, a heroizmust és idealizmust kiegészítő intellectus és spiritualitas oldaláról további megvilágításba helyezzük. Túllépni nem csak a baloldali értelmiségen, hanem minden „naiv idealizmuson” vagy „utópizmuson” – saját tetteink, eszményeink és radikalitásunk teljes körű értelmét nem értő és nem látó magatartáson, – mindez olyan további követelmény, amely mindenképpen az ultrajobboldaliság mögött áll.
Ezenkívül, a szellemi realizáció, de akár az orientációk bizonyos szintjén felvetődhet néhány további probléma is. Ezek helyes megoldása a lehető legtágabb értelemben vett politeia szempontjából rendkívül fontos, hiszen enélkül „két külön világ”, egy egymástól túlságosan is elszigetelt „politika” és „spiritualitás” jönne létre.
 Így ilyen problémákat is érintünk, amelyek úgy véljük, a fentiek értelmében is hozzájárulnak az ultrajobboldaliság elmélyítéséhez.

1. A „jobb” és a „bal” originális, politika-feletti megkülönböztetése: megkülönböztetések a tradicionális kozmológiákban és ezoterizmusban

A kultúrák feletti szellemi hagyományok jól ismerték a „jobb” és a „bal” legbensőbb-legmagasabb jelentéseit és értelmét.
 Ezeket olykor az ember testi struktúrájával hozták kapcsolatba, de mindenképpen – akár eltekintve az előbbitől – kozmikus értelemben tekintették, mint egy olyan kettősség kifejeződéseit, amelyek mindent áthatnak, és amelyeket – szétválasztva és megismerve – meghaladni és felülmúlni lehet. Néhány alkalommal és helyen erre a meghaladásra – tisztán és csakis szimbolikus értelemben – az „egyesítés” kifejezést is alkalmazták. Tisztán és csakis szimbolikus értelmet mondunk, mert egy másfajta egyesítés még éppen azon esetre utalt volna, amikor e két kozmikus alapelv még nem volt szétválasztott és megismert, vagyis mikor még keveredett állapotban voltak egymással, tehát olyan állapotban, amikor jelentésük ismeretéről még nem lehet beszélni, következésképp megismerésükön-differenciálásukon keresztüli meghaladásukról sem.

 Számos jobboldali ideológus, de különösen is az ultrajobb teoretikusai gyakran megjegyezték, hogy eleve kedvezőtlen körülményekre vall a „jobboldali-balodali” ellentétpár politikai-társadalmi megjelenése(3).  Ennek okát két összefüggés képezi. Egyrészről a megkülönböztetés történelmi eredetű, ami eleve bizonyos korlátokat rejt magában. Az 1789-es francia „nemzetgyűlés” parlamenti képviselőinek megosztottságát jelölte, ahol is baloldalon a „legfelforgatóbb” erők foglaltak helyet, jobboldalon pedig a „kevésbé felforgatók” vagy „mérsékelten felforgatók”, tehát lényegében mindkét oldalon „felforgatók” ültek, de legalábbis „eltévelyedettek”, tehát olyanok, akik egyáltalán nem kellő mértékben voltak a tradicionális értékrend hívei és még kevésbé egy spirituális-metafizikai értelemben vett Hagyományé. Másrészről – és ez a lényegesebb – nagyobb hiányossága az ezen eredetű ellentétpárnak, hogy éppen a Tradíció hívei szerint, magának a spirituális és metafizikai értelemben vett Hagyománynak a világa egy olyan valóságot takar (és ez mindenképpen célunk), ahol a világnak lényegében minden szeglete tradicionálisnak mondható abban az értelemben, hogy kapcsolatban áll a tradíciók Centrumával, tehát még egy ellenzék is – például, – az uralkodó kifejezett hívének tekinthető; avagy mondjuk két ellentétes módszertanú, egymással akár harcoló szellemi közösség is egy és ugyanazon valóság jegyében állóként fogható fel.

 1789-től, a politikai-társadalmi realitást tekintve, az utóbbi lehetőség nagy mértékben megsérült, egyre inkább elzáródni látszik, többnyire pedig egyenesen járhatatlan. Az említett szerzők éppen ezért is nem tekinthették teljesen tökéletesnek a jobb- és baloldal megkülönböztetését. Egyfelől tehát egy „végérvényes”, minden tekintetben való szétválasztás értelmében nem.

 Másfelől olyan értelemben nem, hogy az úgynevezett pozitívabb oldal egyszerűen csak kisebb-nagyobb szembenállás révén különbözik a „felforgatás” erőitől, gyakran egyenesen odáig elmenve, hogy nem is létezne, ha ezen ellenfele nem volna.
Meg kell jegyezni, hogy a tradicionális spiritualitás – döntő pontokon – mindig a legfeszültségtelibb erőkkel operált, önnön tisztaságát és transzcendenciáját ilyen keretek között is megtalálva és érvényrejuttatva.

 Ahogy fent említettük, a politikai értelemben vett bal- és jobboldal közötti felosztás gyakran ennek szempontjából sem megfelelő, hiszen olykor alig van igazi különbözőség e két oldal között. Megállapítható azonban, hogy ez lényegében mindig pusztán rossz „beazonosítás” kérdése marad: tehát lényegük szerint nem különböző feleket vetnek össze. ELTÉRVE AZONBAN A PRGAMATIZMUS ÉS A MODERN POLITOLÓGIA SZERINTI SZEMPONTOKTÓL – AZ EDDIGIEKBŐL IS KÖVETKEZIK – POLITIKAI VONATKOZÁSBAN KIFEJEZETTEN A HATÁROZOTT SZÉTVÁLASZTÁS ÉS MEGKÜLÖNBÖZTETÉS MARADT AZ UTOLSÓ SZELLEMI ÉRTÉKRENDDEL KAPCSOLATBAN MARADÓ LEHETŐSÉG(4).

2. A „jobb” és „bal” megkülönböztetései a tradicionális kozmológiákban és ezoterizmusban és a politikai baloldalisággal kapcsolatos téves következtetések

Néhány kör (főként Oroszországban, Olaszországban, Spanyolországban és Franciaországban) az előbb említett tradicionális kozmológiai, principiális, rituális felosztás ismeretében sajnálatos mód arra a két következtetésre jutott, hogy a politikai jobb- és baloldaliságból kiinduló megkülönböztetés szellemi értelemben teljesen érvénytelen (egyfelől); avagy (másfelől) a baloldalisággal „nem kell túlságosan szemben állnunk”, mert az egy kozmikus értelemben vett „bal”-ra is utal. Mindezt teljes abszurditásnak kell tartanunk.
 A politikai baloldaliság – mint egy in tempore és nem cum tempore létrejövő tényező – SEMMIFÉLE olyan pozitív-spirituális összefüggéssel nem rendelkezik, amely a tradicionális ezoterizmusban és kozmológiákban megjelenő rendszerek bármely „oszlopát” jellemezte volna. Az in tempore kibontakozó folyamatoknak is csak a legvégső involúciós fázisa felé jelent meg, tehát amivel kapcsolatba lehet hozni, az
1.)  a tradicionális diádok teljességének elveszítése és
2.)  az említett tradicionális megkülönböztetések által konsziderált legsötétebb aspektusok. Csak és kizárólag.

3. Baloldaliság és jobboldaliság. A történelemhez és politikához való viszony és az ultrajobboldaliság

 Az előző szakaszban említésre került körök semmivel nem adnak többet annál a lusta, modern és kifejezetten éppen baloldali eredetű nézet-törekvésnél, miszerint a „jobb- és baloldaliságra” való politikai felosztás mára már „elavult” és „érvényét vesztette”(5) .
 Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a történelmi tényezőt, hogy a francia „nemzetgyűlés” kétes szituációja után, az alkotmányos szinten átmenetileg újra megerősödött monarchiák ideje alatt, még ha parlamenti keretek között is, de valóban a „jó” oldal, a „jobb” oldal ült a jobbszárnyon. A régi rend, az ancien régime politikai szintű hívei, akik azonban gyakran – legtöbb esetben – emberileg, jellemük szerint, tehát teljeskörűbben is a „régi rendet” képviselték. Egy nagyobb, egyetemesebb értelemben vett ősi, szellemi értékrend híveinek a támogatását minden esetben ők élvezték.
 Fel szokták vetni itt, hogy a legszellemibb emberek nem ültek sem a jobbszárnyon, sem a balszárnyon. Ez minden bizonnyal így van, de ha a politika kérdése számukra is felvetődött, mint mondtuk, csak a jobboldalon ülők értékrendje volt rokonítható elgondolásaikkal, csak a jobboldalon ülők szándékainak támogatása jöhetett szóba. Biztos voltak kivételek. De ezek: kivételek. Nem lehet belőlük semmit megfogalmazni. Semmi követhető érvénnyel bíróra sem következtetni. És itt meg kell jegyezni valamit, ami a legérdekesebb. Gyakran ezekről a „magasrendű szellemi emberekről” – járjanak egyébként akár kivételesen magas, ténylegesen spirituális „titkos utakat” – nem ritkán kiderült, hogy nem felülemelkedettek, hanem egyszerűen nem lehet velük mit kezdeni egy általános szférában. Nem a szó fizikai értelmében, de bénák. Ez a szó szerinti értelemben vett spiritualitas oldaláról pedig teljes képtelenség. Egy benső ellenlényeg, egy benső, kiterjedt baloldaliság az, amely ezen emberekben tettenérhető. És talán ez vezette őket elvben szellemi, titkos utakra. Egy – visszaélésekre okot adó szóval élve – kompenzáció, egy rejtett benső baloldaliság. És ez a legmagasabb rendű úton pedig mindig elbuktatta őket. Mindig elbuktat.
 Mindez már olyan szemlélet, olyan összefüggés, amely miatt érdemes felvállalnunk – mégpedig szigorúan spirituális szempontból – a jobboldali-baloldali ellentétpár szerinti megkülönböztetést. Ebből a szempontból ez mára már egyszerűen megkerülhetetlen. Éspedig bármilyen nehézségekbe és korlátokba ütközik is olykor a vonatkoztatása, vagy épp bármily „profánnak” tűnik, ez a dolog érvényéből – mégpedig a fenti értelemben véve, intuitív spirituális érvényéből – semmit nem von le.
 „Ha valóban megértjük, miről van szó – írja László András, – {az ellentétpár} előnye az, hogy könnyűszerrel transzponálható: a jelenre és a jövőre nézve is éppúgy alkalmazható, mint azokra az időkre, amikor ez az ellentétpár – a megnevezés tekintetében – még ki sem alakult”(6).

 Az időben visszamenően is érvényes transzponációk lehetőségét ugyanott a szerző így bizonyítja: „Róma tradicionális ősvallása is határozottabban jobboldalibbnak tekinthető – visszapillantásunkban –, mint a korai kereszténység, amely – főként az első négy évszázadban (a gnósztikus kereszténységtől eltekintve) – baloldali vonásokat is mutatott. A későbbi – már sokkal inkább jobboldalivá lett – kereszténységnél is jobboldalibbak voltak a különböző ethnos-ok tradicionális vallásai”. És mindebbe valóban nem lehet belekötni. Még ha Evola kritikáját a kereszténységgel kapcsolatosan például nem is fogadjuk el teljes mértékben: vitathatatlan annak a differenciációnak a jelentősége, ami a jobboldali-baloldali fogalmi ellentétpár révén az említettek értelmében lehetővé vált.
 Ki kell tartani mellette(7)  és a megkezdett úton – amely nem nélkülözi a szellemi vonatkoztatásokat – végig menni. A kiterjeszthetőség és a helyes transzponációk érdekében pusztán annyit kellett megjegyeznünk, amiről a fenti 1. részben írtunk.
 Így az e szerinti tájékozódás ma érvényesebb mint valaha. Például: lévén a legtöbb párt – ha ugyan nem mindegyik – világszerte baloldali, ily módon az, amit így mégis jobboldaliságként élünk meg, az egy valóban magas, transzcendens kvalitásra is utalhat.

 De számos más fontos érv van még itt, amelyekre kevesen figyeltek fel. Még ha a tradicionalizmus világszerte a legjobb irányvonal is maradt, a megnyilvánulásokat tekintve joggal állapítható meg, hogy az 1990-es évekre számos helyütt válságba került: egy vallási és logikai szinten létező síkra redukálódott: Ziegler, Küry, Râma Coomaraswamy, Lings, H. Smith vonalán mintha elveszítette volna esoteriáját; Evola követőinek vonalán pedig a szimbolizmusok és vallások további feldolgozásainak jelentőségét mulasztja el, és így tovább (ha ugyan, mint Evola meglátta, már az 50-es években is nem ugyanígy volt ez).
 Az ok (és ilyen kiváló esetben különösen fontos az okokkal foglalkoznunk) kétségtelenül összefüggésbe hozható azzal, hogy a vallásos magatartás, amelyen keresztül legtöbbször a tradíció felé fordultak, a legkitartóbb hit és tudás eseteiben se rendelkezik a modern környezetben már azzal a kellő benső-külső rendelkezési és aktivitási szférával, amely a spiritualitas számára kívánatos, hiszen egy ilyen lehető legkiterjedtebb szféra lényegében elidegeníthetetlen tőle. Ennek a problémának egy jól értett (és nem a vallás jelentőségét kisebbítő) kezelése révén látható meg, hogy amennyiben a tradicionális értékek helyesen, mélyen és összegezve (integráltan) – és valóban nem a „politikai érdeklődés” elsőbbsége folytán – kerülnek áttevésre egy kvázi-politikai aktivitás síkjára (amilyen az ultra-jobboldaliságé), nos ennyiben mindenképpen egy az előzőeket kiküszöbölt perspektívához jutunk. S ez az, ami az ultrajobboldaliságban kicsúcsosodva, egy még a mai mindennapokban is aktívan élhető, spirituális eredetű magatartásformát adományoz, amelyből tényleges, kiterjesztett keretek között fellelhető spirituális realizációs lehetőségek nyílnak – ha meglátják és megragadják azokat. Mélyebb értelemben pedig – ez magával azon Centrumra vagy Pólusra való koncentrációval azonos, amely a hagyományos értékrendek, vallások, szemléletek és cselekvési formák láthatatlan összetartó magja.

 Talán már világosabb, hogy mit értünk mi politikánkon, egy eredeti politeián – nem „napi politikát”(8).  Az homo religiosusban – akinek magunkat is tekintjük – nem merül ki a tradicionalitás. Ez nem lehet egy „mindent elintéző” fogalom. Ahogyan nem biztos, hogy egy politikaiság „metapolitikai”, vagyis felülről eredő, ugyanúgy nem biztos, hogy a vallásosság – ma már – alapvetően az. Egy „új szimbólum” kell, egy újabb és másik terület is, ahol ugyanezt bizonyítani kell és meg lehet tanulni a felülről való kezdeményezést. Persze egy isteni erő manifesztálódását nem lehet „kikényszeríteni”. Ám, ha igaz az, amivel egy zen-szerzetes egyszer egy samurait kioktatott:

   A kis madár, ha leszáll a földre,
   És apró magvak közt szemezget,
   Állíthatja-e vajon, hogy tudja,
   Merre a hely, ahol a sas fészkel?

– akkor igaz az is, ahogy a vallásos ember kapott hasonló kiigazítást:

   Ó, szegény, magányos madárijesztő
   A hegyoldal rizsföldjein!

Létezik egy benső, elemi baloldaliság, egy ellenlényegiség, amely megfosztja a vallásokat és szimbólumokat attól, hogy feldolgozva azokat, az interpretációkban szinte kézzel foghatóan kidomboríthassák az Istenség és az Örökkévalóság örökérvényűségét, melyre születtek. Ez az ellenlényegiség azonos azzal, amit mi baloldaliság alatt értünk. És ugyanez sajnos – rejtve – megvan a mai jobboldaliságban is, ahhoz az „eseményhez” vezetve, amelyben Evola Guénon életművét összegezte: az ember a Föld meghódításának ürügye alatt elveszítette a természetfeletti valósággal való kapcsolatot.

 Ez az amit az ultrajobboldaliság – a szellemi hódítás mellett – kiküszöbölni akar.

   Bár a pusztulás torlódó hullámai
   Sújtották a várost,
   A cseresznyefa mégis
   Éppúgy virágzik, mint valaha régen...(9)

Immár ki kell derülnie, hogy az „új szimbólum”, a helyesen és mélyen értett ultrajobboldaliság – bár történelmi-politikai tényekkel operál, mindezt pontos és szellemi módon teszi – lényegében történelemfeletti(10) . Hogy kifejeződésre tudjon jutni, használ politikai fogalmakat és történelmi összefüggésekre való hivatkozásokat.
 Ezenkívül tradicionális abban az értelemben is, hogy mindazoknak, akik értékeiket nem képesek metidealizmus értelmében autonóm és helyes módon kialakítani, mindazoknak is a legmagasabb történelmi és politikai értékeket adja át. Noha nem mint valóságokat, de értékeket.
 A politika (politeia) világa – amely legtovább visszamenve a perenniális Birodalom (az örök Imperátor örök Birodalma) eszménye „ismétlésének” törekvésére vezethető vissza – nem lehet, hogy csupán mint valami „elviselendő” vagy mint „szükséges rossz” létezzék.
 Ez minden szellemi ember meggyőződése.

4. A távoli analógiák

Röviden visszatérve a „jobb” és „bal” tradicionális ezoterizmusokban alkalmazott megkülönböztetéseire, tehát egy kozmikus-principiális szintre, az egyetlen megfelelhetőség e között és a – metapolitikai nézőpontból vizsgált – politikai jobb- és baloldaliság között, a következő lehet.
 A jobboldaliság – az ultrajobboldaliság szempontjából, igen távoli, benső és potenciális értelemben – megfeleltethető a hermetika „nedves útja” felett győzedelmeskedő „fáradhatatlan jobb kéz” zoroasztriánus-mithraikus ideáljával; a Kabbala Sephiroth-jának jobb oldali oszlopával-útjával, amelyen Geburah, a „szigor” sephirája található; általában a hindu tantrikus hagyomány „Jobb kéz” útjával; a Râja-Yoga „jobb oldali”, „pozitív”, „szoláris” Pingala nâdi-jával.
 A politikai vonatkozásokkal bíró baloldaliság nem felel meg semminek, – nem felel meg az előbbiekkel szimmetrikusan és kiegészítő módon szemben található symbolumoknak. ÉPPEN A MAGAS SPIRITUALITÁS, AZ ELŐBBI EZOTERIKUS RENDSZEREK ELÉRHETETLENSÉGÉNEK FELEL MEG; EZEK MEGMÁSÍTÁSÁNAK, SZÉTESETTSÉGÉNEK, ÖSSZEKEVEREDETTSÉGÉNEK ÉS MEGKÖZELÍTHETETLENSÉGÉNEK. Az ún. ellen-„életfa” erői beszivárgásának minden sephirába; a másik nâdi, a „lunáris” Idâ, legsötétebb aspektusainak: a „felülről való megtermékenyítő lehatás”-sal (Pingala) szembeni „alulról való visszahatás” teljesen negatív összefüggéseivel.
 Az ultrajobboldaliság – lényege szerinti mibenléte révén – az előbbi rendszerek BIRTOKBAVEHETÖSÉGÉVEL és –  TELJESKÖRŰSÉGÉVEL feleltethető meg. A „száraz” és a „nedves út”, a „könyörület” és a „szigor” oszlopainak és a „Jobb kéz” és a „Bal kéz”(11)  útjának egyidejűségével. Az előbbiek révén, olyan megfeleléssel áll még potenciális kapcsolatban, amely az említett ezoterikus hagyományokon belül a legrejtettebb és centrális összefüggést képezi: a Sephiroth „nyílegyenes ösvényével” „Malkuth sephirától Kether-ig”, vagy Sushumnâ neutrális, „harmadik” nâdi-jával. És így tovább.
 Az ellenbaloldaliság minden esetben a „szigor” vagy a „könyörület” tökéletlen partikularizálódásainak feleltethető meg.

 Az elkövetkezendőkben ugyanezen írás folytatásával fogunk tovább menni.

1) László András: Tradicionalitás és létszemlélet, Kötet, Nyíregyháza 1995, 16., 30., 55., 93. o.; A Kard-Kereszt-Korona Szövetség ideológiai alapjai, Sacrum Imperium internet-folyóirat, I. szám., Különlenyomat 10. o., u. bek.
 Az ultrajobboldaliság mibenlétét, kritériumait, ismérveit a világon eddig legpontosabban és legszéleskörűbben „A Kard-Kereszt-Korona Szövetség ideológiai alapjai” című írás ismertette, amely a világ ultrajobboldalisága csúcsszervezetének és a par excellence ultrajobboldaliságnak az alapelveit adja meg. Lásd, Sacrum Imperium internet-folyóirat, I. szám., Különlenyomat 6-12. o.
 2) Platón szerint az idea messze több, mint a megvalósulásából mintegy kiszakadt, következmény-szerűen visszamaradt eidolonok (lat. idolonok), „hasonmások”, „árnyképek”, „tükörkép-eszmények” világa, amelyekbe a modern értelemben vett idealizmusok általában belegabalyodnak és kimerülnek. Az idea metafizikai látást, metafizikai tudást jelent, míg belőle éppen a nem-tudás, nem-látás (szanszkr. avidyâ) következtében marad vissza a tőle elkülönített idolonok – a „hasonmások”, az „tükörképek-eszmények”, „árnyképek” – világa. Olykor – egy látszat révén – úgy tűnik fel, mintha az idea ezek révén valósulna meg.
 Nagyon sajnálatos az a zűrzavar, ami az idea, a metafizikai látás és tudás ezen eredeti koncepciójához képest a nyugati filozófiákban végbement, és aminek révén az idea végül már egy akármilyen felvetődő „gondolattal” is azonos lett. Mindezért egyébként már Platón nem kellőképpen világos kifejezésmódja is felelőssé tehető.
 3) Julius Evola: Jobboldalinak lenni, Pannon Front folyóirat 13. szám, 22. o.; László András: Szélsőjobboldaliság és ultrajobboldaliság, Hunnia folyóirat 40. szám, 27. o.
 4) A két oldali politikai egység lehetősége – társadalmi-politikai szinten – éppen Dante korában szűnt meg.
 5) Horváth Róbert: Politikai törekvések és létminőségek kapcsolata, Noé folyóirat 2. szám, 63. o., 4. bek.
 A szóban forgó ellentétpár kifejezései eltörlésének baloldali szándékára nézve, lásd például Gyurgyák János: Politikai ideológiák, in: Mi a politika?, Századvég, Budapest 1994, 262-321. o.
 6) László András: Szélsőjobboldaliság és ultrajobboldaliság, u.o., 27. o.
 7) Egyetlen vonatkozást, mégpedig egy közgazdasági meghatározást, a „gazdasági jobboldal” fogalmát kell elvetnünk. (Legalábbis nagyrészben, amennyiben ez például a „szabad piacgazdaságot”, vagy az eredeti értelemben vett állam beavatkozásának korlátozását jelenti.) Észre kell vennünk, hogy ez egy „puszta megnevezés” volt. Azon társadalmi réteg felemelkedésének ill. megerősödésének egyik eszközéé, amelynek hatalomra kerülése és hatalomgyakorlása lényegileg baloldali, hiszen a polgárság, amiről szó van, eredetileg „kereskedői” réteg, s mint ilyen törve a legfelsőbb hatalomra, ily módon a baloldaliság „iskolapéldáját” adja.
 8)  „A metafizikai tradíció és a « politikai hagyomány »” című írásunkban (Pannon Front folyóirat 9. szám) miután hangsúlyoztuk a tradicionalitás kifejezetten politika feletti voltát, válaszokat kerestünk arra is, mi az, ami mégis indokolttá teheti a politicitast tradicionális oldalról. Reméljük, hogy az ott felvillantott összefüggéseket itt világosabb formában továbbiakkal tudtuk bővíteni.
 9) Az idézet verseket mindvégig Louis Fréderic „Japán hétköznapjai a szamurájok korában” című művéből vettük, Gondolat, Budapest 1974, 121., 268., 310. o. – anélkül, hogy a szerző szemléletmódját elfogadhattuk volna.
 10) A történelemfelettiség megragadhatóságának egyik legjobb megközelítéseként lásd, Kórleónisz Miklós: A historicizmus materializmusa és a mágikus idealizmus, Pannon Front folyóirat 5. szám, 29-31. o.
 11) A „Bal kéz” útja tekintetében lásd Evolát, Pannon Front folyóirat 13. szám, 11-14. o. Továbbá „Megjegyzések a jobboldali anarchista típusához” c. írásunkat, a Tradíció évkönyv 1988-as számában