A FÉNY ELSÖTÉTÜLÉSE
A szárazan scientista szaklapoktól a legotrombább okkultista-parapszichista
kiadványokig számos, szélsőségesen különböző publicisztikai fórum közkedvelt
témája már most az 1999. augusztus 11-én Magyarország területén is várható
teljes napfogyatkozás. Anélkül, hogy szaporítani szándékoznánk a témában
születő, a természeti jelenségek egy fensőbb, principális rend szimbólumaként
való értelmezési lehetőségéről semmit nem tudó, éppen ezért többnyire szinte
teljesen semmitmondó írások sorát, e helyütt röviden a napfogyatkozás tradícionális
asztro-szimbolisztikai jelentését kívánjuk megvilágítani, valamint azt, hogy
ennek – mindenféle „jóslást” és hasonlót messze elkerülve – milyen – e
folyóirat tematikai irányvonalával kongruens – vonatkoztatásai lehetségesek.
Bár nem a témával kapcsolatban születő írások részletes kritikája ezen
írás célja, előzetesen szólni kell néhány szót az egyes természeti jelenségek,
jelesül általában a napfogyatkozások értelmezésének materialista–krypto-materialista
ájultságáról, aminek a jegyében színvonalasnak számító tudományos szaklapok
– a modern tudományosságra általánosságban jellemző súlyos princípiumhiányokból
kifolyólag – távol egy csak nagyjából egzakt kvalitatív definiálástól, a
legémelyítőbb esztétizáláshoz folyamodva „legfenségesebb természeti jelenségről”,
„legszebb égi tüneményről”, „csillagászati gyönyörűségről” és egyebekről
beszélnek a szóban forgó jelenség kapcsán, amelyet „százmilliókkal együtt
csodálhatunk”, s „ha szerencsénk van le is fényképezhetünk”. De ugyanilyen
határozottan el kell zárkóznunk azon obskúrus, pszeudo-misztikus és
okkultisztikus értelmezési kísérletektől is, amelyek – a scientista-asztronómiai
descriptio-k pusztán kvantitatív szempontból egzakt voltát is mellőzve –
a jelenség kapcsán „világvégével”, „végítélettel” és hasonlókkal kábítják
zavaros fejű híveiket, mégpedig mindig a szó legvulgárisabb és ezáltal
bár leplezetten, de voltaképpen masszívan materialista értelmében.
A téma pusztán kvantitatív asztronómiai vonatkozásáról annyit, hogy
1999. augusztus 11-én az Atlanti-óceán nyugati partjától Európán és a Közel-keleten
át Indiáig egy körülbelül száz kilométeres sávban teljes napfogyatkozás
várható; ezen belül Magyarországon délben 12 óra 52 perckor kezdődik az
elsötétülés és helységenként várhatóan maximálisan 2 perc 22 másodpercig
tart Szombathelytől a Balatonon át Szegedig. Napfogyatkozás, amely lehet
részleges (sol particulatim deficiens) és centrális (centralis solis defectio),
csillagászatilag akkor jön létre, amikor az Újhold ekliptikai szélessége
0 fok, vagyis a Hold pontosan az ekliptika (geocentrikus szemléletben a
nappálya, heliocentrikus szemléletben a földpálya) síkjában van, és a földi
szemlélő elől eltakarja a Napot. Amennyiben a Hold–Föld távolság ilyen
esetben elég kis mértékű (azaz perigeum környékén), a Hold a Föld egy sávjából
nézve teljesen elfedi a Napot, ellenben ha e távolság egy bizonyos értéket
meghalad (apogeum környékén) úgynevezett gyűrűs (annuláris) napfogyatkozás
jön létre. [Az általános felfogástól eltérően a részleges napfogyatkozásnak
nem a teljes az ellentéte, hanem a centrális, s a centrális napfogyatkozás
az, ami kétféle lehet: teljes (perfect) és gyűrűs (annuláris)].
A fogyatkozás kezdete szinte eseménytelen. A Hold korongja kis horpadást
alkot a Nap nyugati peremén, jelezve a napfogyatkozás kezdetét. A sötét
folt egyre növekszik, s alig egy óra múltán már csak keskeny, vakító fényű
sarló ragyog az égen. (Eddig tart a részleges napfogyatkozás.) A teljes
fogyatkozás bekövetkezte előtti néhány percben aztán drámai fejlemények
tanúi lehetünk. A hőmérséklet hirtelen csökken az árnyékzónában, az égbolt
elsötétül, s gyakran mélykék színűvé válik. A táj távoli részeit sárgás
színű köd borítja. A madarak, megzavarodva a váratlan „alkonyattól”, fészkükre
szállnak, s megdermednek. Hirtelen minden elcsendesül.
A Föld egészét tekintve maga a napfogyatkozás a jelen korban nem túl
ritka esemény (átlagosan 18 évenként fordul elő), kitüntetett jelentősége
annak a területnek a vonatkozásában van, amelyen adott időpontban bekövetkezik.
Ha feltételezzük azonban, hogy a Hold–Föld távolság valamikor a jelenleginél
nagyobb volt, abból az is következik, hogy napfogyatkozás (legalábbis teljes)
akkoriban nem volt.
Az asztronómia síkjáról feljebb emelkedve, asztrológia-i értelemben azt
mondhatjuk, hogy eklipsist okozó conjunctio esetén a fizikai Nap és fizikai
Hold által szimbolizált princípiumok sajátos, „diszharmonikus” amalgamatio-ja
következik be, úgy, hogy mindkét princípium alapvetően pozitív vonatkozásai
megsemmisülnek, s a normálisan mélyen rejtett negatívak azok, amelyek felerősödve
ötvöződnek: az Ellennap (Sórath) és az Ellenhold (Hekaté), vagyis a szubterresztriális
ellen-logos és a földi stupiditas; az öntudatlanság és az érzéketlenség;
a természetalatti halálerő és a természeti halálerő; a nem vezérelt akaratiság
és a degenerált ösztönösség; a tudati instabilitás (pseudo-stabilitas)
és az emócionális labilitás (pseudo-stabilitas); illetve a kontra-szoláris
ellenkirályság és a szublunáris ellenpapság (ellenpapiság).
Úgy is megfogalmazható, hogy az, ami psychikus (Hold) eltakarja-elsötétíti
azt, ami spirituális (Nap), elsötétítve önmagát is és a corpust (Föld)
is.
Magának a conjunctio-nak e negatív jelentőségét tovább fokozza az a
tény, hogy a Nap (és mindaz, amit szimbolizál) az Oroszlán jegyében, tehát
domiciliumban áll a szóban forgó esemény időpontjában, továbbá csaknem
egzakt conjunctio-ban a medium coeli-vel (déli 12 óra 52 perc). Eltekintve
attól, hogy a Kr. u. 2OOO. év tulajdonképpen még a XX. századhoz tartozik,
(a Jesus Christus születésén alapuló időszámításban) ez az utolsó olyan
– mondjuk így! – 1-el kezdődő év (egészen Kr. u. 10.000-ig), amelyben a
Nap kozmikus pozíciója ilyen erős. Ugyanakkor a constellatio egy ilyen
értelemben bizonyos, áttételes minősítést is ad számunkra a beköszöntő
harmadik évezred milyenségéről. Magának a jelzett időpontban létrejövő
constellatio-nak a jellegzetessége asztrológiai szempontból olyan, hogy
„rosszabbat” tulajdonképpen szerkeszteni se nagyon lehetne: maga a Nap–Hold(–Caput
Draconis Lunae) conjunctio, a Scorpius jegyben lévő asscendens-szel laza
conjunctio-ban (és domiciliumban) lévő Mars, az Aquarus-ban szintén domicil
Uranus-szal és a Taurus-ban lévő Saturnus-szal átfutó quadrát-ot, vagyis
egy képzeletben kirajzolódó keresztalakot alkot, ami mint ismeretes a legsúlyosabban
kedvezőtlen fényszög-sorozat, s a fix jelek, amelyekben e princípiumok
állnak, gátló, elhúzódó történésekre utalnak. Szembetűnő még egy további
úgynevezett „T-kereszt” az egymással oppozícióban álló Mercurius és Neptunus,
valamint az ezekkel quadrát-ban álló Jupiter által kirajzolva, ahol a két
szemben álló princípium ellentétét a harmadik megköti, akkumulálja, konzerválja;
mindezt egy Venus Mercurius quadrát koronázza, ami természetesen csupán
a „merő véletlenek” „érdekes összjátéka”.
Az asztroszófia-i szint felé közelítve, megjegyezhető, hogy a zsidó-keresztény
hagyomány Bibliájában több helyütt szerepel napfogyatkozásra való utalás.
Ezek közül csak kettőt emelve ki, Ámós könyvében (8:9-12) ez áll: „. .
. azon a napon azt mondja az Úr Isten: Lenyugtatom a napot délben, és besötétítem
a földet fényes nappal”, vagyis „. . .éhséget bocsátok e földre; nem kenyér
után való éhséget, sem víz után való szomjúságot, hanem az Úr beszédének
hallgatása után. És vándorolni fognak tengertől tengerig és északtól fogva
napkeletig. Futkosnak, hogy keressék az Úrnak beszédét, de nem találják
meg”, s amit „rettentő büntetés” követ. Az evangéliumok tanúsága szerint
magát az Urania Logos-t megtestesítő Jesus Christus-nak – az involutív
létesülési mánia khtonikus-démoni erőit szimbolizáló – zsidó tömeg általi
megölésekor is centrális-teljes napfogyatkozás volt (1)
, amikor is „vala pedig mintegy hat óra, és sötétség lőn az egész tartományban
mind kilencz órakorig. És megfeketedék a Nap. . .” (Szent Lukács 23:44-45).
Az itt szereplő alapvetően yin jellegű hatos szám a tradícionális arithmognostika-i
szimbolikában (a Tarot-ban) „a kétféle út”, (a Yi Ching-ben) a „viszály”,
tehát bizonyos értelemben a szembenállás ideáját fejezi ki, ellentétben
a yang karakterű kilenccel, ami szoláris szám, s tulajdonképpen a kozmosz
és a Szellem együttese. Hat iránya van továbbá a térnek és hat tartománya
az időnek, amelyek már a középpontot is szimbolizáló hetes szám „hiperkvalitása”
nélkül a létesült létben való létet és a vele való identifikáció esetén
elkerülhetetlenül bekövetkező megsemmisülést reprezentálják. Ha térben
szemléljük magát a keresztet, akkor tulajdonképpen ennek is hat ága van,
s ezek valójában nem mások, mint egy derékszögű koordináta-rendszer tengelyei,
amelyeket mint a tér definiálói, egy analogikus megszorítás révén a lét
teljességének alapelemeit szimbolizálják. A végtagjaival a hat irány „végére”
feszített emberisten a lét teljességének, a lehetőségek totalitásának „kimerítését”
szimbolizálja, s egy olyan a szó szoros értelmében teremtő metafizikai impulzust,
amely önnön centralitásából hat alapvető irányban mindenfelé kisugározva
önmagát, annyira képes distanciálódni önmagától, hogy végül – miközben
a lényegi egység mindvégig megmarad – akaratlagosan elveszíti, megszakítja
az önmagával való azonosságát. A hat irány (tengely) végére vert „szegek”
a létesült lét határát (limes) jelentik, amikor a tiszta Lét nemlétként
mintegy szembefordul önmagával, s amit a szimbolikában napfogyatkozás jelez:
megsemmisül a Nap és mindaz, amit szimbolizál, egyszersmind nemlétként,
s e nemlétet aktívan kivitelező, pusztító és feloldó erőként önnön ellentétébe
fordul – midaddig, amíg „a Szellem kilencese”, a „kilencz óra” be
nem következik.
A napfogyatkozás egyrészt a szoláris és lunáris erők lecsökkenését
szimbolizálja, de nemcsak ezt, hanem az e princípiumok „szívében” normálisan
lekötötten rejtőző implicit démoni ellenerők (ellenistenségek) extrém felerősödését
is, amelyek kiváltképp ilyen kivételes alkalmakkor törhetnek felszínre.
A Nap okkult démoni arculatának héber neve Sórath, aminek a kabbalista
gematria szerinti számértéke 666, s amit jelöl: az önnön ellentétébe fordult
és démonivá fajult isteni.(2) Ez egy defektusként
is felfogható, a legmagasabbról a legmélyebbre való bukásként. A 666 is
szoláris szám csak éppen az ellentét értelmében, ahogyan a Sátánnak is
az oroszlán a jele – ahol a Nap asztrológiailag legkedvezőbb kozmikus helyzetben,
domiciliumban van –, miként Jesus Christus-nak, csak éppen egy parodisztikus
meghamisítás, egy perverzió értelmében. Magyarán az erő ereje nem változik,
csupán előjele. A Holddémon egyik tradícionális elnevezése Hekaté („a távolban
lévő”), a titáni szörnyistennő, az alvilág úrnője, s aki a feloldással
kapcsolatos ellenistenségek közé tartozik, akárcsak a tomboló vágyakat
és a pusztítást reprezentáló indiai Kali, a jelen korszak, a Kali-yuga
meghatározó devi-je.
Ami a fogyatkozásban talán a leginkább démoni, nem az, hogy pusztán
akadályoz és gátol, hanem egyúttal erőteljesen activál is, lehetőségek
tárulnak fel, amikről adott pillanatban – nagyon magasrendű meditatív-koncentratív
konsziderációk nélkül – nem látható meg közönségesen, hogy milyen vonatkozásokban,
a konzekvenciák milyen sorozatában tárul fel majd démoni természetük, s
amit egyáltalán anticipálni is csak egy igen elmélyült szemlélő képes.
Mindenesetre afféle „aranyszabályként” állítható fel, hogy az ember a fény
konkrét elsötétedése, a fizikai napfogyatkozás idején – ha lehet – életre
szóló elhatározásokat ne tegyen, ne ez az időszak legyen valamely nagyobb
horderejű vállalkozás kezdete. Azzal kapcsolatban, hogy a „fény elsötétedésekor”
mit kell tenni, azt mondja a Yi Ching: „Sötétség idején óvatosnak és tartózkodónak
kell lenni. Vigyázni kell, nehogy meggondolatlan fellépésünkkel erőnket
meghaladó ellenerőket ébresszünk fel önmagunk ellen.” Ám még „a kedvezőtlen
körülmények között sem szabad tehetetlenül sodródni, megengedni, hogy a
szükség megtörje az ember akaraterejét. Ez csak úgy lehetséges, ha
az ember belül fényes, kívül pedig alkalmazkodó marad. Ilyen körülmények
között az embernek el kell rejtenie benső fényét, hogy a közvetlen környezetében
felmerült nehézségek ellenére akarata mellett kitarthasson. A kitartásnak
a legbenső tudatban kell élnie, nem szabad kifelé megnyilvánulnia. Csak
így tarthat ki szándéka mellett a nehézségek ellenére.”
A hatalomra jutott Sötétséggel „végül saját sötétsége végez, mert a
gonosznak el kell buknia abban a pillanatban, amikor a jót teljesen legyőzi,
mert ezzel saját fennmaradásának erőit emészti fel.”
Ha a fentieket társadalom-politikai szintre akarjuk vetíteni,
mindenekelőtt le kell szögezni, hogy modernnek nevezett jelenkori idők
egészére elmondható, hogy egy „tartós napfogyatkozás” jellemzi, amelyben
legfeljebb bizonyos „lucidum intervallumokról”, többé-kevésbé rövid ideig
tartó, átmeneti fényteli időszakokról lehet beszélni –, ha engedékenyek
akarunk lenni. A permanens „napfogyatkozás” a korszakban előre haladva
– egy szinte mindent aláásó involúció formájában – egyre inkább perfectuálódik,
s kiváltképpen jellemzi ez a Kr. u. XX. századot, fokozottan ennek is a
második felét.
Ha a kasztok tradícionális theoriájával akarnók megvilágítani a situatio-t,
először is a kasztok és a bolygóprincípiumok analógiáit kell pontosítanunk:
a brahmana varna poláris és lunáris (!), a ksatriya szoláris, a vai›ya
lunáris, a ›ůdra pedig tellurikus karakterű. Az első „fogyatkozás” az emberi
létben a ksatriya ressentiment és pártütés fellépésekor következik be,(3)
amikor – guénoni kifejezéssel élve – az időbeli hatalom fellázad a szellemi
tekintély ellen, kitörölve az emberi világból a polaritás (axialitás) princípiumát:
a Nap „eltakarja” a Pólust (és az Axis-t), a kezdet a kezdettelen (a véges
a Végtelent). Egy második involutív lépésben a vai›ya varna pervertálódott
analógiája, a „harmadik rend”, a polgárság „forradalmasítja” az időbeli
hatalmat, eszmei értelemben par excellence napfogyatkozást hozva létre
ezzel a földi-emberi világban: a Hold eltakarja a – Pólust s a Tengelyt
már takaró – Napot, s a Föld végleg elsötétül (a materializmus kora). Mivel
a Hold a fényét a Naptól nyeri – miként a Nap a maga centralitását az Axis-tól
–, a varnák lázadása úgyszólván automatikusan hozza el saját bukásukat
is. A Hold – Nappal egybeeső – teljes elsötétülésével, természetszerűleg
elsötétül a Föld is, s elszabadulnak a szubterresztriális erők, s az ezek
által generált és mozgatott lények, a sůdrák, ezek európai változata a
proletariátus („a közönségesek”), illetve ennek specifikus létformája,
a tömeg, a „sátáni idióta”. Többek között a kasztok eme alászálló dominanciáját
szimbolizálja az Apokalypsis négy „lovasa” is: a fehér „ló” a brahmana varna
dominanciáját, a vörös a ksatriyá-ét, a fekete a vaisyá-ét, végül a fakó
vagy hulla színű a sůdrá-ét reprezentálja.(4 ) E szimbolika
is egy fokozatos emberi-társadalmi-politikai involúció-t tételez, ami másképpen
– politikai terminus technicus-szal – megfogalmazva egy graduális, egyre
erőteljesebbé váló balra tolódást jelent. Tudniillik amíg a brahmana és
a ksatriya kaszt alapvetően jobboldali politikai értékszemléletet hordoz,
addig az uralmat – profán hatalomként – magához ragadó s magára maradt
vaisya, s kiváltképpen a sůdra, baloldali beállítottságú. Bizonyos értelemben
ez utóbbiakban gyökerezik a két fő baloldali eszmeáramlat: a liberáldemokratizmus
és a szociáldemokratizmus, illetve ezek különféle extremizációja, egészen
a két végforma keveredésével előálló – egyébként teljesen ostoba és abszurd
– anarchiáig.
A XX. század második felének Magyarországát – 1956 október-novemberének
néhány dicsőséges napját leszámítva – szintén a fent említett „tartós napfogyatkozás”
jellemzi. 1945 tavaszától, vagyis a bolsevista vörös hordák vadállati betörésétől,
az ország alapvető meghatározójává vált a mélyen tellurizált tömeg „proletárdiktatúrája”,
némi főként semita szubsztanciájú polgári reziduummal, miközben a korábban
meghatározó ksatriya jelleg csupán kivételes személyekben élt – kívülről
brutálisan elnyomva – tovább, brahmanai jelenlétről pedig egyenesen naivitás
lenne beszélni (noha – szó szerint – egy-két ilyen, extramarginális elszigeteltségben
lévő magasrendű személyiségről is van tudomásunk). Az, amit a század végén
az ország területén végigvonuló centrális napfogyatkozás szimbolizál, nagy
általánosságban tulajdonképpen nyilvánvaló: a bolsevista rémuralom „szocializmusként”
megvalósult országbitorlásának színeváltozása után (amit a legelképesztőbb
arcátlansággal az események felett bábáskodók „rendszerváltozásként” vittek
át az idióta emberek „köztudatába”) a hatalmat jelenleg bitorló, önmagát
„polgáriként” definiáló, neo-bourgeois–parvenu liberáldemokrata, valójában
egoistán „magánszocialista” erők önmaguk felett semmilyen tekintélyt és
princípiumot nem ismerő (vagy el nem ismerő) „lunáris” szerepe fokozott
jelentőségű egyes fénymaradványok további elsőtétítésében, hogy ezáltal
a proletariátus jelenlegi szociáldemokrata-szerűvé kozmetikázott (de szükség
esetén könnyűszerrel véreskezű leninistává visszavedlő) népes áradata által
szimbolizált alvilági erők még hatalmasabb teret nyerhessenek. Mindez egy
sajátos frigy, egy okkultan konspiratív és egymást activáló amalgamatio
formájában valósul meg, oly módon, hogy mindkét irányvonalból csak a legnegatívabb
elemek kerülhetnek – fokozottan és egyre erősebben – előtérbe, eképpen
egyengetve tovább annak a lépésről-lépésre kiteljesedő ellenbirodalomnak
az útját, amit – szemben a tradícionális alapokon nyugvó Imperium Sacrum-mal
– Contra-Imperium Profanum-ként, az ellentradícionalitás minden fénytől
rettegő borzalmas falanszterjeként definiálhatnánk.
Baranyi Tibor Imre
Lábjegyzetek:
1.) Miként Romulus római istenkirály és Julius Caesar halálakor.
2.) A 666-os szám szimbolikájával kapcsolatban bővebben, lásd Pannon
Front folyóirat 10. szám (8-9. oldal).
3.) A hanyatlás és alászállítás e kiinduló infekciós pontjának felszámolásában
paradigmatikus példa Para›urama (Csatabárdos Ráma), Visnu hatodik avatarája,
aki egy emberfeletti küzdelemben a lázadó ksatriyákkal szemben helyreállítja
a brahmanák tekintélyét. Megjegyezhető, hogy maga a csatabárd (a latin
ascia)(fejsze, balta, szekerce stb.) a Tengellyel (axis), következésképpen
a Pólussal való szoros kapcsolata révén sajátosan árya "Brahmana-i fegyver".
(Ez többek között magyarázatot ad a valódi szellemi magaslatokba burkolózó,
magyarországi központú orthodox-tradícionális Lovagrend, az Ordo Equester
Ascia elnevezésére is.)
4.) Vö. Apokalypsis Ioannis 6:1-8; valamint "Eschaton és Apocalypsis",
in: Pannon Front folyóirat, 11. szám (15-17. oldal).
vissza a honlapra
|