A szárazan scientista szaklapoktól a legotrombább okkultista-parapszichista kiadványokig számos, szélsőségesen különböző publicisztikai fórum közkedvelt témája már most az 1999. augusztus 11-én Magyarország területén is várható teljes napfogyatkozás. Anélkül, hogy szaporítani szándékoznánk a témában születő, a természeti jelenségek egy fensőbb, principális rend szimbólumaként való értelmezési lehetőségéről semmit nem tudó, éppen ezért többnyire szinte teljesen semmitmondó írások sorát, e helyütt röviden a napfogyatkozás tradícionális asztro-szimbolisztikai jelentését kívánjuk megvilágítani, valamint azt, hogy ennek – mindenféle „jóslást” és hasonlót messze elkerülve – milyen – e folyóirat tematikai irányvonalával kongruens – vonatkoztatásai lehetségesek.
Bár nem a témával kapcsolatban születő írások részletes kritikája ezen írás célja, előzetesen szólni kell néhány szót az egyes természeti jelenségek, jelesül általában a napfogyatkozások értelmezésének materialista–krypto-materialista ájultságáról, aminek a jegyében színvonalasnak számító tudományos szaklapok – a modern tudományosságra általánosságban jellemző súlyos princípiumhiányokból kifolyólag – távol egy csak nagyjából egzakt kvalitatív definiálástól, a legémelyítőbb esztétizáláshoz folyamodva „legfenségesebb természeti jelenségről”, „legszebb égi tüneményről”, „csillagászati gyönyörűségről” és egyebekről beszélnek a szóban forgó jelenség kapcsán, amelyet „százmilliókkal együtt csodálhatunk”, s „ha szerencsénk van le is fényképezhetünk”. De ugyanilyen határozottan el kell zárkóznunk azon obskúrus, pszeudo-misztikus és  okkultisztikus értelmezési kísérletektől is, amelyek – a scientista-asztronómiai descriptio-k pusztán kvantitatív szempontból egzakt voltát is mellőzve – a jelenség kapcsán „világvégével”, „végítélettel” és hasonlókkal kábítják zavaros fejű híveiket, mégpedig mindig a szó legvulgárisabb és ezáltal bár leplezetten, de voltaképpen masszívan materialista értelmében.
A téma pusztán kvantitatív asztronómiai vonatkozásáról annyit, hogy 1999. augusztus 11-én az Atlanti-óceán nyugati partjától Európán és a Közel-keleten át Indiáig egy körülbelül száz kilométeres sávban teljes napfogyatkozás várható; ezen belül Magyarországon délben 12 óra 52 perckor kezdődik az elsötétülés és helységenként várhatóan maximálisan 2 perc 22 másodpercig tart Szombathelytől a Balatonon át Szegedig. Napfogyatkozás, amely lehet részleges (sol particulatim deficiens) és centrális (centralis solis defectio), csillagászatilag akkor jön létre, amikor az Újhold ekliptikai szélessége 0 fok, vagyis a Hold pontosan az ekliptika (geocentrikus szemléletben a nappálya, heliocentrikus szemléletben a földpálya) síkjában van, és a földi szemlélő elől eltakarja a Napot. Amennyiben a Hold–Föld távolság ilyen esetben elég kis mértékű (azaz perigeum környékén), a Hold a Föld egy sávjából nézve teljesen elfedi a Napot, ellenben ha e távolság egy bizonyos értéket meghalad (apogeum környékén) úgynevezett gyűrűs (annuláris) napfogyatkozás jön létre. [Az általános felfogástól eltérően a részleges napfogyatkozásnak nem a teljes az ellentéte, hanem a centrális, s a centrális napfogyatkozás az, ami kétféle lehet: teljes (perfect) és gyűrűs (annuláris)].
A fogyatkozás kezdete szinte eseménytelen. A Hold korongja kis horpadást alkot a Nap nyugati peremén, jelezve a napfogyatkozás kezdetét. A sötét folt egyre növekszik, s alig egy óra múltán már csak keskeny, vakító fényű sarló ragyog az égen. (Eddig tart a részleges napfogyatkozás.) A teljes fogyatkozás bekövetkezte előtti néhány percben aztán drámai fejlemények tanúi lehetünk. A hőmérséklet hirtelen csökken az árnyékzónában, az égbolt elsötétül, s gyakran mélykék színűvé válik. A táj távoli részeit sárgás színű köd borítja. A madarak, megzavarodva a váratlan „alkonyattól”, fészkükre szállnak, s megdermednek. Hirtelen minden elcsendesül.
A Föld egészét tekintve maga a napfogyatkozás a jelen korban nem túl ritka esemény (átlagosan 18 évenként fordul elő), kitüntetett jelentősége annak a területnek a vonatkozásában van, amelyen adott időpontban bekövetkezik. Ha feltételezzük azonban, hogy a Hold–Föld távolság valamikor a jelenleginél nagyobb volt, abból az is következik, hogy napfogyatkozás (legalábbis teljes) akkoriban nem volt.
Az asztronómia síkjáról feljebb emelkedve, asztrológia-i értelemben azt mondhatjuk, hogy eklipsist okozó conjunctio esetén a fizikai Nap és fizikai Hold által szimbolizált princípiumok sajátos, „diszharmonikus” amalgamatio-ja következik be, úgy, hogy mindkét princípium alapvetően pozitív vonatkozásai megsemmisülnek, s a normálisan mélyen rejtett negatívak azok, amelyek felerősödve ötvöződnek: az Ellennap (Sórath) és az Ellenhold (Hekaté), vagyis a szubterresztriális ellen-logos és a földi stupiditas; az öntudatlanság és az érzéketlenség; a természetalatti halálerő és a természeti halálerő; a nem vezérelt akaratiság és a degenerált ösztönösség; a tudati instabilitás (pseudo-stabilitas) és az emócionális labilitás (pseudo-stabilitas); illetve a kontra-szoláris ellenkirályság és a szublunáris ellenpapság (ellenpapiság).
Úgy is megfogalmazható, hogy az, ami psychikus (Hold) eltakarja-elsötétíti azt, ami spirituális (Nap), elsötétítve önmagát is és a corpust (Föld) is.
Magának a conjunctio-nak e negatív jelentőségét tovább fokozza az a tény, hogy a Nap (és mindaz, amit szimbolizál) az Oroszlán jegyében, tehát domiciliumban áll a szóban forgó esemény időpontjában, továbbá csaknem egzakt conjunctio-ban a medium coeli-vel (déli 12 óra 52 perc). Eltekintve attól, hogy a Kr. u. 2OOO. év tulajdonképpen még a XX. századhoz tartozik, (a Jesus Christus születésén alapuló időszámításban) ez az utolsó olyan – mondjuk így! – 1-el kezdődő év (egészen Kr. u. 10.000-ig), amelyben a Nap kozmikus pozíciója ilyen erős. Ugyanakkor a constellatio egy ilyen értelemben bizonyos, áttételes minősítést is ad számunkra a beköszöntő harmadik évezred milyenségéről. Magának a jelzett időpontban létrejövő constellatio-nak a jellegzetessége asztrológiai szempontból olyan, hogy „rosszabbat” tulajdonképpen szerkeszteni se nagyon lehetne: maga a Nap–Hold(–Caput Draconis Lunae) conjunctio, a Scorpius jegyben lévő asscendens-szel laza conjunctio-ban (és domiciliumban) lévő Mars, az Aquarus-ban szintén domicil Uranus-szal és a Taurus-ban lévő Saturnus-szal átfutó quadrát-ot, vagyis egy képzeletben kirajzolódó keresztalakot alkot, ami mint ismeretes a legsúlyosabban kedvezőtlen fényszög-sorozat, s a fix jelek, amelyekben e princípiumok állnak, gátló, elhúzódó történésekre utalnak. Szembetűnő még egy további úgynevezett „T-kereszt” az egymással oppozícióban álló Mercurius és Neptunus, valamint az ezekkel quadrát-ban álló Jupiter által kirajzolva, ahol a két szemben álló princípium ellentétét a harmadik megköti, akkumulálja, konzerválja; mindezt egy Venus Mercurius quadrát koronázza, ami természetesen csupán a „merő véletlenek” „érdekes összjátéka”.
Az asztroszófia-i szint felé közelítve, megjegyezhető, hogy a zsidó-keresztény hagyomány Bibliájában több helyütt szerepel napfogyatkozásra való utalás. Ezek közül csak kettőt emelve ki, Ámós könyvében (8:9-12) ez áll: „. . . azon a napon azt mondja az Úr Isten: Lenyugtatom a napot délben, és besötétítem a földet fényes nappal”, vagyis „. . .éhséget bocsátok e földre; nem kenyér után való éhséget, sem víz után való szomjúságot, hanem az Úr beszédének hallgatása után. És vándorolni fognak tengertől tengerig és északtól fogva napkeletig. Futkosnak, hogy keressék az Úrnak beszédét, de nem találják meg”, s amit „rettentő büntetés” követ. Az evangéliumok tanúsága szerint magát az Urania Logos-t megtestesítő Jesus Christus-nak – az involutív létesülési mánia khtonikus-démoni erőit szimbolizáló – zsidó tömeg általi megölésekor is centrális-teljes napfogyatkozás volt (1) , amikor is „vala pedig mintegy hat óra, és sötétség lőn az egész tartományban mind kilencz órakorig. És megfeketedék a Nap. . .” (Szent Lukács 23:44-45). Az itt szereplő alapvetően yin jellegű hatos szám a tradícionális arithmognostika-i szimbolikában (a Tarot-ban) „a kétféle út”, (a Yi Ching-ben) a „viszály”, tehát bizonyos értelemben a szembenállás ideáját fejezi ki, ellentétben a yang karakterű kilenccel, ami szoláris szám, s tulajdonképpen a kozmosz és a Szellem együttese. Hat iránya van továbbá a térnek és hat tartománya az időnek, amelyek már a középpontot is szimbolizáló hetes szám „hiperkvalitása” nélkül a létesült létben való létet és a vele való identifikáció esetén elkerülhetetlenül bekövetkező megsemmisülést reprezentálják. Ha térben szemléljük magát a keresztet, akkor tulajdonképpen ennek is hat ága van, s ezek valójában nem mások, mint egy derékszögű koordináta-rendszer tengelyei, amelyeket mint a tér definiálói, egy analogikus megszorítás révén a lét teljességének alapelemeit szimbolizálják. A végtagjaival a hat irány „végére” feszített emberisten a lét teljességének, a lehetőségek totalitásának „kimerítését” szimbolizálja, s egy olyan a szó szoros értelmében teremtő metafizikai impulzust, amely önnön centralitásából hat alapvető irányban mindenfelé kisugározva önmagát, annyira képes distanciálódni önmagától, hogy végül – miközben a lényegi egység mindvégig megmarad – akaratlagosan elveszíti, megszakítja az önmagával való azonosságát. A hat irány (tengely) végére vert „szegek” a létesült lét határát (limes) jelentik, amikor a tiszta Lét nemlétként mintegy szembefordul önmagával, s amit a szimbolikában napfogyatkozás jelez: megsemmisül a Nap és mindaz, amit szimbolizál, egyszersmind nemlétként, s e nemlétet aktívan kivitelező, pusztító és feloldó erőként önnön ellentétébe fordul – midaddig, amíg  „a Szellem kilencese”, a „kilencz óra” be nem következik.
A napfogyatkozás egyrészt a szoláris és lunáris erők lecsökkenését szimbolizálja, de nemcsak ezt, hanem az e princípiumok „szívében” normálisan lekötötten rejtőző implicit démoni ellenerők (ellenistenségek) extrém felerősödését is, amelyek kiváltképp ilyen kivételes alkalmakkor törhetnek felszínre. A Nap okkult démoni arculatának héber neve Sórath, aminek a kabbalista gematria szerinti számértéke 666, s amit jelöl: az önnön ellentétébe fordult és démonivá fajult isteni.(2)  Ez egy defektusként is felfogható, a legmagasabbról a legmélyebbre való bukásként. A 666 is szoláris szám csak éppen az ellentét értelmében, ahogyan a Sátánnak is az oroszlán a jele – ahol a Nap asztrológiailag legkedvezőbb kozmikus helyzetben, domiciliumban van –, miként Jesus Christus-nak, csak éppen egy parodisztikus meghamisítás, egy perverzió értelmében. Magyarán az erő ereje nem változik, csupán előjele. A Holddémon egyik tradícionális elnevezése Hekaté („a távolban lévő”), a titáni szörnyistennő, az alvilág úrnője, s aki a feloldással kapcsolatos ellenistenségek közé tartozik, akárcsak a tomboló vágyakat és a pusztítást reprezentáló indiai Kali, a jelen korszak, a Kali-yuga meghatározó devi-je.
Ami a fogyatkozásban talán a leginkább démoni, nem az, hogy pusztán akadályoz és gátol, hanem egyúttal erőteljesen activál is, lehetőségek tárulnak fel, amikről adott pillanatban – nagyon magasrendű meditatív-koncentratív konsziderációk nélkül – nem látható meg közönségesen, hogy milyen vonatkozásokban, a konzekvenciák milyen sorozatában tárul fel majd démoni természetük, s amit egyáltalán anticipálni is csak egy igen elmélyült szemlélő képes. Mindenesetre afféle „aranyszabályként” állítható fel, hogy az ember a fény konkrét elsötétedése, a fizikai napfogyatkozás idején – ha lehet – életre szóló elhatározásokat ne tegyen, ne ez az időszak legyen valamely nagyobb horderejű vállalkozás kezdete. Azzal kapcsolatban, hogy a „fény elsötétedésekor” mit kell tenni, azt mondja a Yi Ching: „Sötétség idején óvatosnak és tartózkodónak kell lenni. Vigyázni kell, nehogy meggondolatlan fellépésünkkel erőnket meghaladó ellenerőket ébresszünk fel önmagunk ellen.” Ám még „a kedvezőtlen körülmények között sem szabad tehetetlenül sodródni, megengedni, hogy a szükség  megtörje az ember akaraterejét. Ez csak úgy lehetséges, ha az ember belül fényes, kívül pedig alkalmazkodó marad. Ilyen körülmények között az embernek el kell rejtenie benső fényét, hogy a közvetlen környezetében felmerült nehézségek ellenére akarata mellett kitarthasson. A kitartásnak a legbenső tudatban kell élnie, nem szabad kifelé megnyilvánulnia. Csak így tarthat ki szándéka mellett a nehézségek ellenére.”
A hatalomra jutott Sötétséggel „végül saját sötétsége végez, mert a gonosznak el kell buknia abban a pillanatban, amikor a jót teljesen legyőzi, mert ezzel saját fennmaradásának erőit emészti fel.”
Ha a fentieket  társadalom-politikai szintre akarjuk vetíteni, mindenekelőtt le kell szögezni, hogy modernnek nevezett jelenkori idők egészére elmondható, hogy egy „tartós napfogyatkozás” jellemzi, amelyben legfeljebb bizonyos „lucidum intervallumokról”, többé-kevésbé rövid ideig tartó, átmeneti fényteli időszakokról lehet beszélni –, ha engedékenyek akarunk lenni. A permanens „napfogyatkozás” a korszakban előre haladva – egy szinte mindent aláásó involúció formájában – egyre inkább perfectuálódik, s kiváltképpen jellemzi ez a Kr. u. XX. századot, fokozottan ennek is a második felét.
Ha a kasztok tradícionális theoriájával akarnók megvilágítani a situatio-t, először is a kasztok és a bolygóprincípiumok analógiáit kell pontosítanunk: a brahmana varna poláris és lunáris (!), a ksatriya szoláris, a vai›ya lunáris, a ›ůdra pedig tellurikus karakterű. Az első „fogyatkozás” az emberi létben a ksatriya ressentiment és pártütés fellépésekor következik be,(3)  amikor – guénoni kifejezéssel élve – az időbeli hatalom fellázad a szellemi tekintély ellen, kitörölve az emberi világból a polaritás (axialitás) princípiumát: a Nap „eltakarja” a Pólust (és az Axis-t), a kezdet a kezdettelen (a véges a Végtelent). Egy második involutív lépésben a vai›ya varna pervertálódott analógiája, a „harmadik rend”, a polgárság „forradalmasítja” az időbeli hatalmat, eszmei értelemben par excellence napfogyatkozást hozva létre ezzel a földi-emberi világban: a Hold eltakarja a – Pólust s a Tengelyt már takaró – Napot, s a Föld végleg elsötétül (a materializmus kora). Mivel a Hold a fényét a Naptól nyeri – miként a Nap a maga centralitását az Axis-tól –, a varnák lázadása úgyszólván automatikusan hozza el saját bukásukat is. A Hold – Nappal egybeeső – teljes elsötétülésével, természetszerűleg elsötétül a Föld is, s elszabadulnak a szubterresztriális erők, s az ezek által generált és mozgatott lények, a sůdrák, ezek európai változata a proletariátus („a közönségesek”), illetve ennek specifikus létformája, a tömeg, a „sátáni idióta”. Többek között a kasztok eme alászálló dominanciáját szimbolizálja az Apokalypsis négy „lovasa” is: a fehér „ló” a brahmana varna dominanciáját, a vörös a ksatriyá-ét, a fekete a vaisyá-ét, végül a fakó vagy hulla színű a sůdrá-ét reprezentálja.(4 ) E szimbolika is egy fokozatos emberi-társadalmi-politikai involúció-t tételez, ami másképpen – politikai terminus technicus-szal – megfogalmazva egy graduális, egyre erőteljesebbé váló balra tolódást jelent. Tudniillik amíg a brahmana és a ksatriya kaszt alapvetően jobboldali politikai értékszemléletet hordoz, addig az uralmat – profán hatalomként – magához ragadó s magára maradt vaisya, s kiváltképpen a sůdra, baloldali beállítottságú. Bizonyos értelemben ez utóbbiakban gyökerezik a két fő baloldali eszmeáramlat: a liberáldemokratizmus és a szociáldemokratizmus, illetve ezek különféle extremizációja, egészen a két végforma keveredésével előálló – egyébként teljesen ostoba és abszurd – anarchiáig.
A XX. század második felének Magyarországát – 1956 október-novemberének néhány dicsőséges napját leszámítva – szintén a fent említett „tartós napfogyatkozás” jellemzi. 1945 tavaszától, vagyis a bolsevista vörös hordák vadállati betörésétől, az ország alapvető meghatározójává vált a mélyen tellurizált tömeg „proletárdiktatúrája”, némi főként semita szubsztanciájú polgári reziduummal, miközben a korábban meghatározó ksatriya jelleg csupán kivételes személyekben élt – kívülről brutálisan elnyomva – tovább, brahmanai jelenlétről pedig egyenesen naivitás lenne beszélni (noha – szó szerint – egy-két ilyen, extramarginális elszigeteltségben lévő magasrendű személyiségről is van tudomásunk). Az, amit a század végén az ország területén végigvonuló centrális napfogyatkozás szimbolizál, nagy általánosságban tulajdonképpen nyilvánvaló: a bolsevista rémuralom „szocializmusként” megvalósult országbitorlásának színeváltozása után (amit a legelképesztőbb arcátlansággal az események felett bábáskodók „rendszerváltozásként” vittek át az idióta emberek „köztudatába”) a hatalmat jelenleg bitorló, önmagát „polgáriként” definiáló, neo-bourgeois–parvenu liberáldemokrata, valójában egoistán „magánszocialista” erők önmaguk felett semmilyen tekintélyt és princípiumot nem ismerő (vagy el nem ismerő) „lunáris” szerepe fokozott jelentőségű egyes fénymaradványok további elsőtétítésében, hogy ezáltal a proletariátus jelenlegi szociáldemokrata-szerűvé kozmetikázott (de szükség esetén könnyűszerrel véreskezű leninistává visszavedlő) népes áradata által szimbolizált alvilági erők még hatalmasabb teret nyerhessenek. Mindez egy sajátos frigy, egy okkultan konspiratív és egymást activáló amalgamatio formájában valósul meg, oly módon, hogy mindkét irányvonalból csak a legnegatívabb elemek kerülhetnek – fokozottan és egyre erősebben – előtérbe, eképpen egyengetve tovább annak a lépésről-lépésre kiteljesedő ellenbirodalomnak az útját, amit – szemben a tradícionális alapokon nyugvó Imperium Sacrum-mal – Contra-Imperium Profanum-ként, az ellentradícionalitás minden fénytől rettegő borzalmas falanszterjeként definiálhatnánk.

Lábjegyzetek:
1.) Miként Romulus római istenkirály és Julius Caesar halálakor.
2.) A 666-os szám szimbolikájával kapcsolatban bővebben, lásd Pannon Front folyóirat 10. szám (8-9. oldal).
3.) A hanyatlás és alászállítás e kiinduló infekciós pontjának felszámolásában paradigmatikus példa Para›urama (Csatabárdos Ráma), Visnu hatodik avatarája, aki egy emberfeletti küzdelemben a lázadó ksatriyákkal szemben helyreállítja a brahmanák tekintélyét. Megjegyezhető, hogy maga a csatabárd (a latin ascia)(fejsze, balta, szekerce stb.) a Tengellyel (axis), következésképpen a Pólussal való szoros kapcsolata révén sajátosan árya "Brahmana-i fegyver". (Ez többek között magyarázatot ad a valódi szellemi magaslatokba burkolózó, magyarországi központú orthodox-tradícionális Lovagrend, az Ordo Equester Ascia elnevezésére is.)
4.) Vö. Apokalypsis Ioannis 6:1-8; valamint "Eschaton és Apocalypsis", in: Pannon Front folyóirat, 11. szám (15-17. oldal).