F. Ossendowsky „Állatok, emberek és istenek” című könyve, amelynek olasz fordítása éppen most áll az újbóli kiadás előtt, már 1924-ben, megjelenésekor széles körben ismertté vált. Ebben Ossendowsky Közép-Ázsián keresztül – a bolsevikokat elkerülendő – 1921-1922-ben tett kalandos és viszontagságos utazásának beszámolója keltett figyelmet, valamint azok a részek is, amelyek egy általa megismert kivételes személyiséggel, Ungern Sternberg báróval foglalkoznak, és amelyekben a hallomásból ismert „Világkirályról” tesz említést. E helyütt mindkét témát érinteni kívánjuk.
Ungern Sternberg körül Ázsiában majdhogynem mítosz teremtődött, olyannyira, hogy Mongólia egyes templomaiban őt mint a hadisten megtestesülését tisztelték. Németül róla „Én parancsolok” („Ich befele”) címmel egy rejtélyes életrajz is íródott, miközben személyéről bizonyos érdekességeket a francia „Etudes Traditionelles” folyóirat jelentetett meg, melyeket hadseregének tüzérségi parancsnoka adott közre. Mi magunk Sternbergről közvetlenül a bátyjától halottunk, aki egy tragikus sors áldozata kellett, hogy legyen: miután a bolsevikok elől menekülve, Ázsián keresztül a legkülönfélébb romantikus viszontagságok közepette elérte Európát, őt és feleségét Bécs 1945-ben történt megszállásakor egy eszétvesztett házmester megölte.
Ungern Sternberg egy ősi, viking eredetű, Baltikumbeli családból származott. A bolsevik forradalom kitörésekor orosz tisztként néhány lovasosztag parancsnoka volt, amelyek fokozatosan terebélyesedve, később egy igazi és valódi hadsereggé váltak. Ezzel a hadsereggel Ungern az orosz felforgatás ellen az utolsókig kívánt harcolni. Működését Tibetből irányította: Tibetet a megszálló kínaiaktól megszabadította, s a felszabadított Dalai Lámával közeli kapcsolatba lépett.
Az ilyen fordulatot vett események addig jutottak, hogy a folytonosan vereséget szenvedő bolsevikok komolyan aggódni kezdtek, és arra kényszerültek, hogy az úgynevezett „vörös Napóleon”-t, Blucher generálist felhasználva nagyszabású hadjáratot szervezzenek.
Egyes csehszlovák alakulatok áruló hűtlensége folytán Ungern-nek fordulatos események után el kellett buknia. Ungern utolsó óráiról egymásnak ellentmondó információk állnak csak rendelkezésre, semmi pontosat sem lehet tudni. Mindenesetre állítólag biztosan tudta, hogy életének mikor fog vége szakadni, mint ahogy például előre látott bizonyos körülményeket is: azt, hogy meg fog sebesülni, miként ez a durgai támadás közben meg is történt.
E helyütt Sternberg két jellegzetességére érdemes figyelmet szentelni. Az egyik az ő személyiségére vonatkozik, amelyben sajátos vonások keveredtek. Kivételes tekintéllyel és határtalan bátorsággal bíró ember volt, aki egyúttal a bolsevikokkal, a halálos ellenségeivel szemben kegyetlen és kérlelhetetlen volt. Innét ered az a név, amit ő kapott: „kegyetlen báró”.
Állítólag egy nagy szenvedély minden emberi vonást „kiégetett” benne, s nem hagyott meg mást, mint egy, az élettel és halállal nem törődő erőt. Ezzel együtt csaknem misztikus vonások voltak jelen benne. Még mielőtt Ázsiába ment volna, a buddhizmust gyakorolta (ami egyáltalán nem szűkíthető le egy humanitárius és morális doktrínára), és a tibeti tradíció képviselőivel meglévő kapcsolatai a fent említett események keretében sem pusztán a külsőleges, politikai és katonai területre korlátozódtak. Bizonyos természetfeletti képességekkel is rendelkezett: beszéltek például a sajátos éleslátásáról, ami számára lehetővé tette, hogy mások lelkében pontosan olyan tisztán olvasson, mint ahogy valaki a fizikai dolgokat észleli.
A másik sajátosság arra az eszmére vonatkozik, amit Ungern akart megvalósítani. A bolsevizmus elleni harcnak egy nagyon széles körű akciót kellett volna felébresztenie, Ungern szerint ugyanis a bolsevizmus nem egy önmagában álló jelenség, hanem a nyugati civilizáció egészében már jó ideje zajló involutív folyamatok végső, elkerülhetetlen következménye. Miként már Metternich, ő maga is – helyesen – hitt a világfelforgatás francia forradalom időszakától működő különféle szakaszai és formái közti folytonosságban. Nos, Ungern szerint a reakciónak Keletről kellett volna kiindulnia, arról a Keletről, amely saját spirituális tradícióihoz hű maradt és a küszöbön álló fenyegetés ellen egységet alkothatott volna – hogy így legyen képes a modern világ elleni fellépésre. A bolsevizmus elsöprése és Oroszország felszabadítása lett volna az első feladat.
Egyébként érdekes, hogy egyes kellőképpen szavahihető források szerint amikor Ungern Tibet felszabadítója és védője lett, egy ilyen tervvel összefüggésben titkos kapcsolatra lépett az alapvető tradícionális erők képviselőivel, nemcsak az indiaiakkal, hanem a japánokkal és az iszlám hagyomány vezetőivel is. A materializmustól és felforgatástól még nem érintett világ eme deffenzív és offenzív összefogásához kellett volna fokozatosan eljutni.
Térjünk át most a másik témára, az úgynevezett „Világkirály” problémájára. Ossendowsky utalt arra, hogy Közép-Ázsia lámái és vezetői egy Agharttának hívott, rejtélyes iníciatikus centrum létezéséről, a „Világkirály” lakhelyéről számoltak be neki. Ez a föld alatt lenne és a kapcsolatot a föld összes területével földrészek és óceánok alatt húzódó földalatti „csatornák” segítségével tartaná. Ahogy azonban e beszámolók Ossendowskyhoz eljutottak, nem egyszer képzeletszülte vonásokat hordoztak. René Guénon érdeme, hogy a „Világkirály” című könyvében(1) fényt derített eme elbeszélések valódi tartalmára, arról a jelentőségteljes tényről sem felejtkezve meg, hogy Saint-Yves d'Alveydre „La mission des Indes” című, 1910-ben a szerző halála után megjelent munkájában – amit Ossendowsky minden bizonnyal nem ismert – ugyanarról a rejtélyes centrumról tesz említést.
Elsősorban az nyert tisztázást, hogy a „földalatti hely”-et (amit ha nem pusztán szellemek laknak, már a szálláshelyek és az élelmezés problémája miatt is nehezen lehet értelmezni) inkább egy „láthatatlan centrum”-ként kell kezelni. Ami pedig az állítólag itt élő „Világkirály”-t illeti, a világ illetve a történelem láthatatlan irányítására és szabályozására lenne ő hivatva, ami különféle szellemi influenciákat működésbe léptetve, a székhelyét mintegy háttérbeli centrumot a föld különféle országaival összekötő „földalatti csatornák” révén történne.
Ha viszont mindezt valaki konkrétabban akarja érteni, a tényleges hatások tekintetében komoly problémák merülnek fel. Arról van szó ugyanis, hogy a planétánk által jelenleg nyújtott képet nagyon kevéssé lehet összefüggésbe hozni e „Világkirály” létezésével és befolyásaival, ha ez utóbbiakat pozitívakként és helyreállítóakként tételezzük fel.
A lámák ezzel kapcsolatban Ossendowskynak a következőt mondották: „A világkirály az emberek előtt akkor fog feltűnni, amikor számára eljön az a pillanat, hogy a jókat a gonoszok ellen vezesse a harcban. De ez az idő még nem jött el. Az emberiség leggonoszabbjai még nem születtek meg”. Nos, mindebben egy, a középkortól kezdve Nyugaton is ismert tradícionális téma bukkan fel.
Különösen érdekes tehát, hogy Ossendowskynak Tibetben a lámák és az itteni országok vezetői ezoterikus tanításokra utalva hasonló eszméket fejtettek ki. Továbbá az a meglehetősen egyszerű mód, amellyel Ossendowsky saját vándorlásainak elbeszélésébe a hallottakat belefoglalja, arra enged következtetni, hogy egyáltalán nem egyéni kitalációról van szó.

lábjegyzetek:
* Megjelent a Roma című kiadvány 1973. február 9-i számában.
1.) René Guénon: A Világkirály; Farkas Lőrincz Imre Kiadó 1993.; ford.: Baranyi Tibor Imre.

vissza a honlapra