|
|
Ha az »anyagi fejlődés« korábbi cikkeinkben már kritika tárgyává tett koncepciójáról áttérünk az »erkölcsi fejlődésre«, a modern mentalitás egy másik uralkodó eleméhez jutunk el, a szentimentalitáshoz. E sajátosság jelenlétének felismerése pedig nem jelenti azt, hogy változtassunk azon ítéletünkön, amely szerint a nyugati civilizáció korszakunkban nem más, mint teljes egészében materiális civilizáció. Tudjuk nagyon jól, hogy egyesek szembe akarják állítani az érzés területét az anyag világával, az egyik fejlődéséből egyfajta ellensúlyt képeznének a másik beszüremkedése ellenében, és e két komplementer elem között egy stabil egyensúlyt vennének fel eszményként. Ilyen talán az »intuicionalisták« gondolkozása, lévén hogy ez elválaszthatatlanul társítja a gondolatot az anyaghoz, arra törekszik, hogy ettől egy olyan ösztön révén szabaduljon meg, amely természetének meghatározásától azonban nagyon távol áll; még inkább ilyen a pragmatisták gondolkozása, akik számára magát az igazságot helyettesítő »hasznosság« koncepciója egyaránt materialisztikus és morális vonatkozású: és újból láthatjuk itt, hogy a pragmatizmus mennyire kifejezi a modern, főként az angolszász világra jellemző tendenciákat. A materialitás és a szentimentalitás valójában egyáltalán nem ellentétei egymásnak, az egyik nem juthat messzire a másik nélkül, és a kettő együtt éri el legkiterjedtebb kibontakozását. Ennek igazolásával találkozunk Amerikában, ahol miként teozófiáról és spiritizmusról készült tanulmányainkban alkalmunk volt ezt megjegyezni, a legrosszabb álmisztikus különcségek születnek és terjednek el hihetetlen gyorsasággal, miközben az iparosodás és az »üzlet« iránti szenvedély már az őrültséggel határos szintet ér el. Ilyen helyzetben nem a két tendencia egyensúlyáról lehet beszélni, hanem két egyensúlytalanságról, ami az egyiket hozzáfűzi a másikhoz, és ezek ahelyett, hogy kompenzálnák, folytonosan elmélyítik egymást. E jelenség indoka könnyűszerrel belátható: ahol az igazi és tradicionális intellektualitás a minimumra csökkent le, a legtermészetesebb, hogy a szentimentalitás fölénybe kerül. Egyébként ez önmagában nagyon közel áll a materiális rendhez: nincsen semmi, ami a teljes pszichikus területen a szervezettől jobban függne, mint a szentimentalitás, és gondoljanak erről bármit is, az érzés és nem az intelligencia az, ami az anyaghoz kapcsolódik. Ha egyesek szerint az ész többé már nem az inorganikus, hanem az élő anyaghoz kapcsolódik, ettől még mindig az érzékelhető dolgok világáról van szó, és az efféle korlátozástól mind a modern mentalitás, mind az ezt képviselő filozófusok számára lehetetlennek tűnik megszabadulni. Szigorúan véve, és ha ragaszkodunk ahhoz, hogy a tendenciák egy kettősségével rendelkezünk, az egyiket össze kell kötni az anyaggal és a másikat az »élettel«; e megkülönböztetés hatékonyan szolgálhat egy olyan klasszifikációt, amely korszakunk nagy babonáira kielégítő módon vonatkozik. De ismételjük meg, a két tendencia ugyanolyan rendű és valójában nem választható szét: ugyanazon szinten lévő és hierarchikusan nem egymás alá rendelt dolgokról van szó. Kortársaink »moralizmusa« ily módon nem más, mint gyakorlati materializmusuk szükségképpeni kiegészítője. Teljesen illuzórikus lenne felmagasztalni az egyiket a másik rovására, mivel egymásra szükségképpen tekintettel vannak, egymást feltételezve és ugyanabban az értelemben bontakoznak ki: nos, általában ezt szokták »civilizációnak« hívni.
|
